Az Esemény a világszerte elterjedt bűnös összeesküvésekért felelős csoport, a Cabal, tömeges letartóztatásának napja: korrupt politikusok, nagy bankárok stb. törvényes úton való megbuktatása, összehangolva egy világméretű pénzügyi újraindítással. Ez egy belülről szerveződött ellenállási mozgalom, melyet egyes állami és katonai ügynökségek tagjai indítottak ezen titkos bűnöző érdekcsoporttal, a Caballal szemben. Alaposan megfigyelték az emberiség, az állatvilág és az ökoszisztéma ellen ismételten, többek között, az indokolatlan és szükségtelen háborúk és környezetszennyezések által elkövetett gonosz tetteiket.
Megfigyelték a világszintű, mesterségesen létrehozott szegénységet, melyet a megoldások elfojtásával, valamint a globális pénzügyi rendszerben elkövetett csalások által teremtettek. A bankok hamis pénzt bocsátottak ki, melyet kölcsönbe adtak államainknak, és így adóink több mint 90%-a ezen privát bankok tulajdonába került, miközben hiteleik nem voltak valódiak, csak számok egy számítógépen, vagy valós érték nélküli papírdarabok, míg mi cserébe valódi értéket, a munkánkat adtuk.
Ennek az kiterjesztett pénzügyi csalásnak köszönhetően kormányaink és a média folyamatos lefizetések és korrupció áldozataivá váltak. A fejlett zöld technológiákat elnyomták, és számtalan további bűnt követtek el még annak érdekében, hogy ezt a rendszert fenntartsák.
Itt az ideje, hogy nemet mondjunk, itt az ideje, hogy megálljt parancsoljunk!
Ezek a bűnözők törvényes úton le lesznek tartóztatva, és tisztességes bírósági eljárásnak lesznek kitéve. A fősodratú média felszabadul és végre az igazságot fogja közvetíti. Sok tagadhatatlan bizonyíték kerül napvilágra azzal kapcsolatban, hogy mi is történt körülöttünk valójában.
Végül az emberi társadalom egészségesebb alapokon kezdhet új életet. Pénzügyi rendszerünk átalakul, a fiktív adósságokat eltörlik, és egy olyan új, valódi értéken alapuló rendszer váltja fel a régit, mely lehetővé teszi az emberek életminőségének drasztikus növekedését az egész bolygón.
Tömegesen indulnak majd igazi humanitárius projektek a Földön elkövetett összes bűn következményeinek helyreállítására. A sok korábban elnyomott technológia végre teret nyer. Néhány közülük nagy meglepetéssel szolgál majd az emberek számára. Képzeld csak el, ha 20 évvel ezelőtt azt mondták volna, hogy azonnali üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikálhatunk bárkivel a világon, vagy hogy az összes zenét, filmet és könyvet, amit szeretnénk,egy kis könyv méretű vezeték nélküli eszközön tárolhatunk, sokan nem hitték volna el.
A legtöbb oktatási programot szándékosan manipulálták az igazság elfojtása érdekében. Ez egy jól ismert folyamat, csak meg kell néznünk az ’50-es, ’60-as évek történelem könyveit. És ez az eljárás a mai napig nem szűnt meg. Az egyetemeken oktatott fizika például 100 éves, többnyire figyelmen kívül hagyja a kvantum fizikát, néhány fizikai törvényt pedig még el is ferdítenek, félrevezetve ezzel az embereket, kizárólag egyes fejlett technológiák titokban tartása céljából.
Társadalmunk minden tekintetében ehhez hasonló beavatkozások mentek végbe. Ezért nagymértékű helyreállítási és újjáépítési munkálatokra lesz szükségünk. A bankok néhány napra, vagy hétre bezárnak, majd mikor újra kinyitnak, mindenki visszakapja a pénzét, melyhez plusz juttatás is jár. Megbízható bizonyítékokra és a tényleges igazságra alapozott hatalmas horderejű újraoktatási folyamat veszi majd kezdetét. Ökoszisztémánk helyreáll, a közösségi erőfeszítéseknek, valamint a fejlett technológiáknak köszönhetően. Minden ember számára biztosítva lesznek az alapszükségletek, valamint a lehetőség, hogy szabadon alkossanak, vállalkozzanak és utazzanak.
Az Esemény pontos dátuma nem megjósolható. Nagyon sok tényező és csoport játszik szerepet és sok információt kell titokban tartani a műveletekben részt vevő emberek biztonsága miatt. Annyit mondhatunk, hogy már nagyon közel vagyunk. Ezért is vezetünk be egy információs hálózatot, hogy készen álljunk.
A Felszabadítás közel van!